Hol költenek a gyöngybaglyok?

Az ember előtti időkben a faj feltehetőleg a matuzsálem korú fák nagyméretű odvaiban költhetett. Az Európán kívüli, ember által kevésbé bolygatott vidékeken ez még ma is gyakori. A faj nem a zárt erdőkhöz kötődik, hanem gyepeken vadászik, így költése is a gyep és fás foltok, sztyepperdők öreg fáiban valósulhatott meg. Az emberiség megjelenésével a Kárpát-medencében ez volt az egyik leggyorsabban átalakuló élőhely típus. Mára szinte azt mondhatjuk nem maradt olyan faegyed a tájban, ami megfelelő lenne egy nagyobb gyöngybagoly család befogadására. Azonban a faj azon kevés állatcsoport közé tartozik, amelyek jól alkalmazkodtak az emberi környezethez és a magas épületek megjelenésével beköltöztek a településekbe. Jelenleg az európai állomány nagyrésze épületekben költ, általában a táj legmagasabb építményeit választja, így költése jellemzően templomokban, víztornyokban és mezőgazdasági épületekben történik. 

Magyarországon a gyöngybagoly állomány védelmét legsikeresebben a költőhelyek megóvásával biztosíthatjuk állampolgári és civil (NGO) szinten. Országos és állami feladat kellene, hogy legyen az élőhelyek, táplálkozó területek minőségi és mennyiségi biztosítása, ezekért kis szervezetként vagy egyénileg nem könnyű hatékonyan fellépni.

A költőhelyek védelme azonban azért lehet hasznos célkitűzés, mert a gyöngybagoly emberi településeken épületekben fészkel, így sokszor saját lakóhelyünkön elég az ügyért tenni. A legáltalánosabb jelenség az egyébként örvendetes templom felújítás, amely azonban sokszor azzal végződik, hogy a baglyok és denevérek (szintén védendő érzékeny csoport) teljesen kiszorulnak évszázados otthonaikból.

Az épületek felújítását körültekintően kell végezni ügyelve arra, hogy használja e éppen költésre a padlást vagy a tornyot bagoly vagy denevérkolónia. A munkálatokat költési perióduson kívül kellene kivitelezni. Ma már több olyan módszer is rendelkezésre áll, amellyel az épületek állaga és az épületek lakó állatfajok életfeltételei is megóvhatóak. 

Amennyiben a torony tér nyitvatartása semmiképp sem megoldható, a leggyakrabban alkalmazott módszer, hogy a templom hajó felöli ablakába egy deszkaláda kerül kihelyezésre belülről, amely a torony tér felé zárt. A zsalugáteren csak egy 15*15 cm nyílás kerül kivágásra, amelyen keresztül a madarak bejutnak a ládába de tovább a templom térbe nem. Ily módon megfelelő költőhelyet tudunk biztosítani a gyöngybaglyoknak és templom is tisztán tartható.

Költőláda berepülő nyílása kívülről, a láda a toronytértér felől és a már ládában fejlődő gyöngybagoly fiókák