A füleskuvikról

A füleskuvik (Otus scops) 19-21 cm hosszú, 54-64 cm szárnyfesztávolságú, apró termetű bagoly, rejtőszínű tollazata megtévesztésig hasonlít a fa kérgéhez. Testét kinyújtva, apró tollfüleit felmeresztve nagyon könnyen összetéveszthető egy elszáradt faággal, éppen ezért nagyon ritkán kerül szem elé, holott szinte bárhol találkozhatunk vele. Kétféle színváltozata van: szürke és vörhenyes. Szeme sárga, lábujjait nem fedik tollak, ami a baglyok körében igen ritka tulajdonság. A tojó, mint minden bagolynál, ennél a fajnál is egy kicsivel nagyobb a hímnél.

Elterjedés, élőhely, vonulás

Eurázsiai elterjedésű madár, Európa déli részén, Spanyolországtól a Mediterráneumon, Észak-Afrikán (Marokkó, Tunézia), Ukrajnán és Törökországon keresztül egészen Közép-Ázsiáig szinte mindenhol előfordul. A Kárpát-medencében mindenütt előfordulhat, de sehol sem gyakori. Leginkább a dombvidék bokros-ligetes tájait kedveli, ahol költésre alkalmas öreg, odvas fák is előfordulnak. Ritkásabb lombos és fenyővel elegyes erdők szélén is előfordul, középhegységekbe is felhúzódik, de kerüli a zárt, összefüggő erdőket. Az emberi környezethez nagyon jól alkalmazkodott, viszonylag gyakran költ gyümölcsösökben, út menti fasorokban, templomkertekben, városi parkokban, kedvencei az öreg felhagyott gyümölcsösök.

Az egyetlen hosszú távú vonuló európai bagoly, hazánkba április végén-május elején érkezik meg az afrikai erdős szavannákról. Nem „szégyenlős” madár, de nagyon jó rejtőszínezete és szigorúan éjszakai életmódja miatt csak ritkán lehet megpillantani (leginkább véletlenül, mikor megzavarjuk pihenőhelyén és arrébb röppen egy másik ágra), azonban gyakran ismételt és messzire elhallatszó, jellegzetes hangja könnyen elárulja jelenlétét.

Az érkezését követő néhány napban napközben is lehet hangját hallani, utána már csak éjjel hallhatjuk egyszerű, 1-2 másodperc hosszú, 3-10 másodpercenként ismételt „tyűű” füttyét. A hím és tojó hangja kissé eltér, kellő tapasztalattal megkülönböztethetőek egymástól füttyük alapján. Rendszerint egész májusban szól, alkonyattól pirkadatig, legintenzívebben este 11 és hajnali 2 óra között. Június elején is lehet még hallani, de június végétől már nagyon ritkán. Hangja könnyen utánozható, így egy kis türelemmel viszonylag közel hívhatjuk magunkhoz, szerencsés esetben megláthatjuk, amint egy száraz ág végére kiülve guggolások közben figyel minket. Legtöbbször azonban a sűrű lombkorona belsejéből szól. A nappalt egy odúban vagy a fa törzséhez közel, a sűrű lombozatban (a félsivatagos élőhelyeken kőhasadékban) tölti, teljesen beolvadva környezetébe. Hogy nagy, élénksárga szemei „el ne árulják”, szinte teljesen lehunyja őket, csak egy szűk résen keresztül figyel.

Táplálékát főleg rovarok és más gerinctelenek alkotják: szöcskék, sáskák, bogarak, éjjeli lepkék, földigiliszták. Előfordul, hogy a mesterséges fények közelében vadászik, összeszedi a lámpára vagy falra telepedett éjjeli rovarokat. Ritkán gerinceseket is zsákmányol: kisemlősöket (rágcsálókat, cickányokat), énekesmadarakat , apró békákat és gyíkokat, délebbi előfordulási területein gekkókat is. A kisebb zsákmányokat a csőrével, a nagyobbakat a karmaival kapja el. Jellemző rá, hogy egyik lábával a csőréhez emeli a táplálékot, mint a papagájok.  

A költőterületéhez nagyon hűséges, évről évre ugyanoda vagy nagyon közelre tér vissza költeni. Territóriuma viszonylag kicsi, átmérője 150-300 m lehet. Odúban költ. A szaporodási időszakban a hím intenzív „fütyörészésével” hívja fel magára a tojók figyelmét és adja a szomszédos hímek tudtára territóriuma határait. Ilyenkor nagyon könnyű felmérni az állományt és behatárolni a territóriumokat, mert az egymással rivalizáló szomszédos hímek egymásnak „válaszolgatnak”, gyakorlatilag egy időben szól az összes jelenlévő hím. A tojó a kiválasztott hímnek szintén füttyel válaszol, majd „duett-éneklés”-be kezdenek, amit a párzás követ. Ezután a hím a költésre kiszemelt odúba repül, onnan tovább hallatja hangját, a tojó követi, és megvizsgálja a kijelölt „otthont”. Ha azt elfogadhatónak tartja, akkor attól az éjszakától kezdve minden este a kiválasztott fa közelében tartózkodnak. Az odúba fészekanyagot nem hordanak, a fészek alapját az ott talált néhány fa- és ágdarab képezi. A tojó május első felében (de ez eltolódhat júniusig) leggyakrabban 3-5 (ritkán 2 vagy 6) nagyon gömbölyű, 26-31 mm átmérőjű tojást rak le. A tojásokat, mint minden bagoly, néhány nap eltéréssel tojja, és a második tojás lerakásakor elkezd kotlani. Ennek köszönhetően a fiókák különböző korúak lesznek. A kotlást a tojó egyedül végzi, a hím eközben eteti. A fiókák az időjárástól függően 3-4 hét után kelnek ki, a tojások lerakási sorrendjének megfelelően. A fiókák szeme egy hét után kezd el kinyílni, kéthetes korukra nyílik ki teljesen. A tojó a fiókák kikelése után kb. másfél héttel elhagyja az odút, és ekkor már ő is aktívan részt vesz a fiókáknak gyűjtött táplálék beszerzésében. A fiókák 3-4 hetes korukban legtöbbször a földön landolva elhagyják az odút. A karmaik és csőrük segítségével szárnyukkal csapkodva visszamásznak a fára, amelynek ágain üldögélve kérik szüleiktől a táplálékot. Ilyenkor megfigyelhetjük őket kertünkben, amint a gondos bagolyszülők etetik a sokszor egymás mellett sorban ülő, gyakran még pihés fiókákat… A fiókákat a szüleik az odú elhagyása után még kb. egy hónapig etetik, amíg teljesen függetlenek lesznek. A fiókák a következő évre már ivarérettek lesznek, és egy kis szerencsével szaporodhatnak is. Rendszerint egy évben csak egyszer költenek a füleskuvikok, de ha a fészekalj elpusztul (pl. menyét megeszi a tojásokat vagy a kis fiókákat), akkor gyakran pótköltésbe kezdenek.  A fiókák kirepülésével a territórium védése már kevésbé intenzív, július közepétől gyakorlatilag már nem lehet hallani hangjukat. Ettől kezdve szinte semmi nem árulkodik jelenlétükről, majd szeptemberben útra kelnek az afrikai szavannákra.

A füleskuvik Magyarországon  fokozottan védett madár, eszmei értéke 100 000 Ft. Populációit leginkább az élőhelyek elvesztése fenyegeti. Sajnos a régi gyümölcsösök nagyrészt motorfűrész által halálra vannak ítélve. Éppen ezért nagyon nagy szükség van a hagyományos gazdálkodási formák megőrzésére, aminek köszönhetően az igen gazdag élővilággal rendelkező, öreg odvas fás, bokros, legelőkkel és kaszálókkal tarkított ligetes dombvidéki táj fenn tud maradni. A mesterséges („D” típusú szalakóta védelemben is használt méretű) madárodúkat szerencsére nagy arányban elfoglalja, műodú-telepekkel populációikat sikeresen megőrizhetjük, sőt, új területeken történő megtelepedésüket is elősegíthetjük ezzel, hisz sok, számukra egyébként alkalmas helyen csak az öreg odvas fák hiánya miatt nem fordulnak elő. Az emberi jelenlétet, zavarást jól tűri, ezért könnyedén megtelepíthető települések belterületén is, kertekben, parkokban, temetőkben stb. Az odút kb. 4-6 m magasra kell kihelyezni és két marék forgácsot kell beletenni, nagyobb energiaráfordítást nem igényel, éppen ezért érdemes próbálkozni a mesterséges odúk kihelyezésével.  

Mivel vonuló madár, sajnos nemcsak a költőterületén, hanem a vonulási útvonalán, telelőterületén jelenlévő veszélyeztető tényezőkkel is szembe kell néznie, mint például a máltai vadászok, az afrikai lakosok, akik azzal próbálnak némi pénzt keresni, hogy a turistáknak árulnak kitömött állatokat, köztük füleskuvikokat is, továbbá az esetleges afrikai szárazságokat is át kell vészelniük. /Miholcsa Tamás írása/